7. fejezet

  Mr. Kim előveszi olvasószemüvegét, s orrnyergére helyezi. Komótosan megigazítja száránál fogva, majd a levelet, melyet a kezében tart, messzebb emeli, hogy jobban lássa a betűket.

- Elfelejtettem elhozni az olvasómat. Ne haragudjatok gyerekek, egy kicsit szétszórt vagyok ma.

   Zavartan, illedelmességből egy „Semmi gond”-al elintézem az egészet, bár egy kicsit valóban idegesít benne. Túlságosan is rá vagyok izgulva a levél tartalmára. Viszketni kezd a kezem, ha csak rá gondolok, márpedig más nem is lebeg a szemem előtt, csak az a kulcs.

   Megköszörüli a torkát, s belekezd a felolvasásba.

VÉGRENDELET

    Alulírott Lim Hankook (Ilsandong-gu, Goyang-si, Gyeonggi-do,  Dél-Korea,  1960. Március 20., Lim Seong Yeon, 999-4 Hwagok yuk-dong, Gangseo-gu, Seoul, Dél-Korea alatti lakos)belátási és cselekvőképességem teljes birtokában, befolyástól mentesen halálom esetére az alábbiak szerint rendelkezem:

1.       A természetben a 999-4 szám alatti (3451 hrsz) ingatlannak, illetve a rajta álló 3 szobából, konyhából, fürdőszobából, WC-ből, alagsorból – ennél a pontnál megfeszülök -, s kertből álló ingatlannak a tulajdonomat képező teljes része, tulajdonjogának örököse Lim Haejin (Hwagok yuk-dong, Gangseo-gu, Seoul, Dél-Korea, 1996. június 16. Chang Mi Rae, 999-4 Hwagok yuk-dong, Gangseo-gu, Seoul, Dél-Korea alatti lakos)(aki egyebekben a lányom ) legyen,)

2.       A hasonlóképpen különvagyonomat képező, és a Citibank fiókjánál lekötött 57863542-86214254-11754264 számlaszámon lévő összeg felének az örököse legyen Lim Haejin, másik felének örököse pedig legyen Lim Kyumin.

3.       Lim Haejin és Lim Kyumin köteles engem halálomig gondozni, ápolni és illőn, hamvasztással eltemettetni.

4.       Egyúttal Lim Haejinre hagyok egy borítékot, melyet rajta kívül senki nem bonthat fel.

Elvárom, hogy végintézkedésemet minden érintett tiszteletben tartsa. Jelennyilatkozatot ép elmével, szabad akarattal, minden befolyástól mentesen tettem.

Kelt. Seoul, 2014. 4. hó 25. napján.

   Azonnal felkapom a fejemet az utolsó pontnál. Milyen borítékról beszél? Lehet, hogy abban van a kulcs? Vagy más?

- A levél Önnél van?

- Igen, természetesen – nyugalommal veszi ölébe újra az aktatáskáját. Ezúttal sokkal óvatosabban. A lapok tetején hever az a boríték. Fekete, és kicsi. Még vaskosnak se mondható, így egy esetleges tárgy jelenlétét ki is zárhatom. Ebben bizony csak egy írott levél hever pár szóval.

   Félve nyúlok érte, hogy átvegyem. Lassan csúsztatom ki Mr. Kim ujjai közül. Úgy döntök, hogy nem nyitom ki addig, ameddig Ő el nem megy.

Ölembe helyezem, s úgy teszek, mintha tudomást se vennék a többiek meglepődöttségén. Azt várták mindannyian, hogy azonnal feltépem, és eszeveszettül futom át a sorokat.

- Nos, meg vannak elégedve? – teszi fel végül a kérdést.

- Nem, nem vagyok. Nincs szükségem se a pénzre, se a házra. Vagyis jelen esetben az utóbbira még igényt tartok, de a pénz engem nem érdekel. Már így is, úgy is hajléktalanokká váltunk Kyuval. Ha örökbe is fogad egy család, minden vagyonom hozzájuk kerül. Semmi értelme sincs annak, hogy az én nevemen van… - felháborodottságomat nem vagyok képes magamba fojtani.

- Ez nem egészen így működik. A rendeletbe az Ön, illetve testvérének nevére van írva a vagyon, vagyis mostantól Önök a jogos tulajdonosai. A bökkenő azonban, hogy míg be nem töltik a 19-et, addig bizony ehhez az összeghez nem nyúlhatnak.

- Sejtettem, hogy van valami hátulütője.

- Azonban egy kisebb vagyonnal most is rendelkeznek, amelyet édesapjuk otthon tárol. Nekem nem mondta el, hogy hol található ez a széf a házon belül, de ha jól sejtem, és nagy valószínűséggel így is van, akkor az Ön ölében nyugvó papíros éppenséggel ennek a széfnek az elhelyezkedését taglalja, illetve a kódját.

Akaratlanul is a halál színével megszínezett, tökéletesen összehajtott borítékra lesek, melyet sötétvörös viasz zárt. A pecsétet, mellyel lezárták, nem ismerem. A kidolgozott formát a fény felé fordítva közelebbről is meglesem. Egy címer helyezkedik el rajta, közepén egy túldíszített B betű. A háttérben 7 kis alak húzódik meg, alig kivehetően.

Összeráncolt homlokkal elemzem tovább, míg a többiek csendben figyelnek. Mintha valami csodára várnának tőlem, vagy arra, hogy kibontsam már azt a levelet, amit semmi eshetőségre sem akarok még megtenni.

- Na? – kérdezi Yura.

- Mi az? – kiábrándulok a mély gondolatokból.

- Nem bontod ki?

- Még nem. Ezt szeretném egyedül elolvasni, nyugalomban.

- Teljesen megértem a választását Miss Lim, de ha bármi kérdés merülne fel vele kapcsolatban, lehet én meg tudnám válaszolni. Ezért díjaznám jobban, ha most nyitná fel azt a borítékot.

Ellenkezem. – Nem. Esetleg, ha egy telefonszámot adna, nekem az is megfelelne, de semmi esetre se szeretném most meglépni a dolgot.

- Egészen idáig sürgetett. Netán inába szállt a bátorsága? Fél, hogy a levél, amely a fekete boríték mélyén lapul, nem olyan híreket közöl, amilyenekre számított?

- Nem. A saját reakciómtól tartok. Nekem szükségem van a magányra.

- Igazából én már elvégeztem itt a dolgomat, úgyhogy magukra is hagynám Önöket – kitornázza magát a fotelből gyenge, remegő karjai segítségével. A táskáját a kezébe veszi. – Ha bármi probléma merülne fel, ezen a számon elérhető leszek – nyújtja át a névjegy kártyáját.

Vonakodva veszem át tőle. Meg se nézem, csak zsebre vágom. Jól tudom, hogy ez nagyon csúnya dolog, és sértő is, de nekem nincs szükségem az Ő segítségére. Meg tudom oldani én magam is a családi ügyeimet, annak ellenére is, hogy már családom sincsen.

- Akkor hát, viszont látásra – meghajol.

Várva, hogy visszaszolgáltassam neki a tiszteletet, még vagy egy percen keresztül áll, s néz minket, mire türelmét vesztve, egy hangos sóhaj után elhagyja a feszült légkörű szobát.

Az arckifejezése is teljesen más lesz abban a pillanatban, ahogy átlépi a küszöböt.

- Mr. Kim? Végeztek? – jelenik meg Yura apja a konyhából.

- Igen.

- Akkor hát, köszönjük szépen a segítségét – kezet ráz vele, s többször is meghajol.

Kikíséri, még pár szót váltanak, sutyorognak, majd elköszönnek. Ezt követően becsukódik a bejárati.

- Ez mégis mi volt Haejin? – néz rám Yura, kicsit sem boldogan.

- Elvesztettem a türelmemet. Fukarnak nézett! Azt hiszi ez a pasas, hogy én végig azt vártam, hogy az apám megdögöljön, és megörököljem a pénzét! Felháborított.

- De Haejin, semmivel se lettünk előrébb. Semmit nem sikerült most elintéznünk. Még a végrendeletet sem érvényesítettétek.

- Nem érdekel! Majd ha észreveszi, visszajön. Amúgy is elege volt belőlem, és nekem is az ő szétszórtságából. Most miatta még egyszer szembe kell, hogy nézzek vele, csakhogy érvényesítsem azt a kibaszott lapot, és meglegyen az örökség, ami igazából nem is izgat. Nekem erre az egyetlen levélre volt szükségem – vágom az arcába. – Erre az egyetlen tetves papírra.

- Akkor miért nem nyitod már ki? – emeli fel a hangját türelmetlenségében.

- Már kismilliószor elmondtam. De tudod mit? Légy boldog, most kibontom – felállok, s kiviharzok a nappaliból.