5. fejezet

   - Sziasztok! – nyit ajtót Yura hatalmas mosollyal az arcán, ami hamar el is illan, ahogy a mögöttünk álló magas férfire terelődik tekintete. – Jó napot kívánok – vesz vissza lelkesedéséből, s vált udvarias formába.

- Ön lenne Miss Haejin barátnője?

Yura helyesel.

- A szülei a házban tartózkodnak?

Biccent.

- Esetleg… kihívná őket, hogy válthassak velük némi szót?

- Öhm… Rákérdezek – válaszolja, s ezennel ott is hagy minket az ajtóban. Pár másodperc múlva már az anyjával együtt tér vissza közénk.

   Az anyukája nem kifejezetten csinos, és ez nem is a megszokott látvány tőle. Gyenge smink fedi az öregedést jelző foltokat, kis ráncokat. Fekete, sűrű hajában nagyon ritkán, de meg-megcsillannak az ősz hajszálak. Termete alacsony, teste zömökebb. Akár csak Yura. Biztos vagyok benne, hogy idősebb korában ugyanígy fog kinézni Ő is.

    - Jó napot kívánok. Miben segíthetek? – érdeklődően méri fel a férfit a gyámhatóságtól.

- Ami azt illeti, nem nekem van szükségem az Ön segítségére, sokkal inkább nekik. – Két csontos tenyere az én, és testvérem vállán landol. Undorodva pillantok rá a kézre, amit szívem szerint lerántanék magamról, de udvariasan tűröm a hideg érintését.

- Yura lányom már tájékoztatott mindenről. Örömmel viselem gondjukat addig, ameddig szükséges – szúrós pillantást vet az úrra. Éles kontrasztot fedezek fel a mimikájában, amikor rám tekint. Mosolyra húzódnak ajkai. – Gyertek csak beljebb! – invitál be a házba.

Felkapjuk a csomagokat, és becipelünk mindent az előszobába. Leteszem a cuccomat, de Yura rám szól, hogy vigyük fel őket a szobájába, hogy ne legyen többet útban.

 

Letelepedek az ágyára törökülésben, és a lányra nézek, aki mintha egy kicsit izgulna. – Most mindent elmondok.

- Miről akartál beszélni? – néz fel rám, bár gondolatai még mindig, mintha máshol járnának. Tüzetesen kutat valami után a szekrényében.

- Csak ma éjszakára maradunk – jelentem ki.

A keresést nem fejezi be, de látványosan sóbálvánnyá válik egy perc töredékéig, míg realizálja és feldolgozza az információt.

Összevont szemöldökkel pillant rám. – És miért pont csak egyre? Hova akarsz menni?

- Vissza, a házunkba.

- Minek? – kicsit mérgesen veti oda kérdést. Számon kérően. Az ötletem nem tetszését hallom ki a szavából.

-  Még… van egy kis elintéznivalóm ott.

- Haejin, elhiszem, hogy sok értékes dolgot hagytatok magatok után, de ezért felesleges visszamenned. Mellesleg veszélyes is. Nem tudhatod, hogy ez a pasas milyen embereket küld rátok. Lehetséges, hogy megfigyeltet titeket.

- Ugyan már Yura – legyintek. Még mindig nevetségesnek tartom ezt. – Minek figyeltetnének meg? Gyerekek vagyunk, úgy is kezelnek. Nem küldenek ránk egy csapat ügynököt, van ezeknek jobb dolguk is, minthogy naphosszakat minket kövessenek.

- Attól még rátok nézhetnek! És ha eltűntök, akkor mit mondjanak a szüleim? Őket fogják felelősségre vonni miattatok.

  Ebben teljesen igaza van, és kellemetlennek is érzem, mégis a saját érdekeinket helyezem előrébb, bármennyire is kedves Yura szüleitől, hogy feltétel nélkül fogadtak otthonukba.

- Csak én megyek el.

- Hééé! Nem erről volt szó! – csattan fel Kyumin.

- Sajnálom Kyu. Ez nem csak a te érdeked, de ha itt maradsz, és esetlegesen ellenőriznének minket, Yura szülei nem kerülnének akkora bajba, még ki is tudnák talán magyarázni az eltűnésemet.

- Ez hülyeség Haejin! Felejtsd el. Napközben visszajárhattok a házhoz, de legalább aludni járjatok ide.

Felsóhajtok.

Érzem, hogy egyelőre el kell fogadnom ezt az opciót, nincs apelláta. – Rendben, legyen így – bólintok rá.

- És a sulival mi lesz? Be fogsz velem járni?

Hevesen megrázom a fejemet. – Nem lenne hozzá energiám.

- Megértem – nehéz lélegzet hagyja el ajkai közét. Becsapja a fiókot, amiben kutatott, és feladóan leült mellém az ágyra. Szinte rázuhant, amitől kissé meg is ugrott a testem hirtelenjében.

- Elárulod, hogy mi az, amit ennyire keresel?

- Áh, semmi – megrántja a vállát. – Nem érdekes. Egyébként miért akarsz visszamenni annyira a házba? – tereli a témát.

- Több tényező miatt is.

- Alagsor – vág közbe Kyumin.

Ráfintorgok, és „maradj inkább csendben” arckifejezést vetek rá.

- Mi van vele?

    Yura még nem tudja. Soha nem beszéltem neki apa titkáról, és úgy igazán most sem szívesen hoznám fel, de rá kell kényszerítenem magamat.

Mondandóm előtt kieresztem magamból a gőzt. – Apa rengeteget járt le az alagsorba. Naphosszakat töltött ott. Amikor nem lent volt, akkor pedig főzött. Undorító dolgokat, nagy adagban, és ezeket mindig levitte magával. Üres kondérokkal tért vissza minden egyes alkalommal. Éveken keresztül csinálta ezt. Már meg se tudom mondani, hogy hány éves koromban láttam utoljára a nappaliban a televíziót bámulva délután. Talán az utóbbi 10 évben biztosan nem. Kyumin pedig világéletében így látta – kis szünetet tartok. – Az alagsor ajtaja lakattal van lezárva. A kulcsot sosem láttam. Sejtésem sincs, hogy hol lehet, de ki akarom deríteni, hogy mi lakozik odalent. Addig nem nyugszom, ameddig meg nem tudom – vérszemet kapok. Már vissza akarok menni. Fel akarom törni a lakatot. Ha nincs rá más megoldás, akkor levágom róla.

   Yura nem tud mit hozzáfűzni. Csendben morzsolgatja agyában a mondatokat. Szinte hallom, ahogy kattognak a fogaskerekek odabent, a kútfőjében.

 A nagy csendet kopogás zavarja meg. Yura édesanyja lép be az ajtón.

- Haejin. Az úr elment. Tájékoztatott róla, hogy ma este 7-kor meg fog téged látogatni egy hagyatéki gondnok, hogy rendezze a végrendeletet.

- Ilyen hamar? – meglep ez a gyorsaság, mind a gyámság, mind a végrendeletet illetően.

- Engem is meglepett, de az úr válasza csak annyi volt, hogy ezt édesapád kérte. Sürgős.

Valamiért felettébb izgatott leszek. Valamiért azt sejtem, hogy a végrendeletében ott lesz a kulcs is, ami a titok nyitja.

- Rendben, köszönöm, hogy szólt!

- Nincs mit angyalom. Na, magatokra hagylak titeket. Hatkor vacsora!

- Majd megyünk! – válaszolta Yura.

Az ajtó becsukódott, és én azonnal a barátnőm felé fordultam.

- Szerinted miért akarta apa ennyire sürgetni a hivatalos dolgokat? A gyámság megérthető dolog, de nem tartod egy kicsit furcsának, hogy egy s ugyanazon napon még ránk uszítja a hagyatéki gondnokot is?

- Szerintem ne gondold túl, mert bele fogsz fáradni, mire ide ér 7-re.

- Yura, tuti a kulcs is nála lesz.

- De Haejin, a kulcs mindig apánál volt! – szólal meg Kyu.

- Ettől függetlenül lehet egy másolata annak a kulcsnak, nemde?

- Végülis… Bár nem hinném, hogy ennyi év után pont most szeretné felfedni előttetek a titkát. Lehet, hogy azt szeretné, ha ez örökre egy titok maradna.

Tiltakozom. – Nem. Apa nem ilyen. Mindent szeretett velünk megosztani. Természetesen ez az egy kivétel volt alóla.

- Majd meglátjuk, de mondom, ne gondolkozz rajta annyit. Inkább pihenjünk.

Hátra dőlök a puha matracon, és lehunyom a szememet, de az agyam továbbra sem tud kikapcsolni. Lélekben már a saját képzeletem által kreált alagsorban mászkálok, és fedezem fel a sötétség bugyrait.